Reggel, miután felkeltem, és indultam volna gondozni a lovakat, Amyt vettem észre Pegazus hasán aludni. Nem tehetek róla, szinte ösztönből jött, hogy be kell takarnom, biztos fázik. Ráterítettem egy kék lótakarót, olyan óvatosan, ahogy csak tudtam, hogy ne ébresszem fel, mégis felriadt az érintésre.
- A frászt hoztad rám. - mondta rémülten.
- Csak jót akartam. Mi a baj?
- Csak.. kicsit feszült vagyok. Pegazus éjjel rosszul lett, Scott is kijött. Nem hallottál semmit?
- Nem… én úgy alszom, mint a bunda.
- Még mindig nem eszik. Segítesz megetetni?
- Most nem – húztam fel bőrdzsekimen a cipzárt. - Jackel sátorért megyünk Brian Ridgebe. A nyílt napra kell.

Brian Ridge szöges ellentéte Heartlandnek. Mindenhol levan betonozva a talaj, díjugrató pálya, modern istálló, szintén fémből. Ez a hely egy luxusvillának jobban beillene, mintsem lovardának. Jack egy tűzpiros 1100-as Ducati MultiStrada motor mellé parkolt, amit csodálkozó tekintettel néztem, hiszen ez a kedvenc motortípusom! Miközben nézegettem a motort, Ashley, a buliban megismert szőke liba jött hozzám.
- Heló. A bátyámé. Szülinapi ajándék. Tetszik?
- ...igen.
- Elviszel egy körre?
Természetesen elvittem, de nem azért, hogy ez az elkényeztetett majom belém csimpaszkodhasson, miközben száguldozok, csak egyszerűen szerettem volna kipróbálni.
- Kapaszkodj.
- Miért?
- Majd megtudod – s beindítottam a motort, száguldottunk az országúton. Sokáig csak a miénk volt az út, viszont belefutottunk Amybe és Scottba, amint lószállítót húzva igyekeznek valószínűleg valahová, lóért.
Mikor visszaértünk, Jack természetesen mérges volt rám, amiért egyedül hagytam. Otthon, miközben pakoltunk le, megpróbáltam nyugodtan beszélni vele a dologról.
- Ne már, Jack. Most miért ilyen mérges? Csak negyed órára mentem el! Nem voltam sokáig!
- Több, mint egy fél óra volt.
- Nem volt több, mint…
- Nem azért hoztalak, hogy egyedül pakoljam fel a sátrat – szólt közbe Jack, mikor Amyék gurultak be a kapu alatt, s Mallory is megjelent.
- Segítesz Rezessel, Ty?
- Most nem.
- De miért nem? Megígérted!
- Na és? - förmedtem rá idegesen -. Van más dolgom is.
- Az micsoda? - kérdezte Jack Amyt.
- Egy ló, a Fairfield istállóból. - Ekkor a lány felém fordult. - Jót motoroztál?
Nem értem, őt miért zavarja az, hogy elvittem egy körre a motort. Nem neki nem segítettem, hanem a nagyapjának, és csak negyed órát voltam távol, ami nem a világ vége.

Elkezdtük felállítani a sátrat Jackel, több-kevesebb, bár inkább csak kevesebb sikerrel.
- Azért nem megy, mert nincs rendes szerszám – mondta dühösen Jack. - Rendes munkához rendes szerszám kell.
- Ezek rendes szerszámok!
- Nem, egyáltalán nem. Kell egy hosszabbító, egy fúró, két csavar. Azokkal tudunk dolgozni!
- Rendben, keresek olyanokat, amilyeneket kér.

Ahogy a szerszámok keresésére indultam, Amyt találtam az istállóban. Elmondta, hogy a lónak az a baja, hogy nem lehet rá nyerget tenni, ő ennek ellenére mégis nyerget tett a ló bokszának ajtajára.
- Miért dugod az orra alá a nyerget, ha fél tőle?
- Azért, mert azt akarom, hogy megszokja, és ne féljen tőle. Azért ez furcsa, nem látok félelmet a szemében.
Alig, hogy ezt Amy kimondta, a ló nyihogni kezdett, fejét emelgette, és idegesen topogott egy helyben, mint aki bármikor képes lenne megölni őt. Akárcsak reggel, most is az ösztöneim vezettek. Azonnal megfogtam Amyt és magamhoz húztam az egyik kezemmel, míg a másikkal a lóra csaptam az ajtót. Egy ideig szorosan egymáshoz simulva vizslattuk egymás szemét, a félelemtől mély lélegzetvételek társaságában. Csodálatos érzés volt, ám csak pár pillanatig tartott, ugyanis Ashley műköhögése térített vissza minket a földi világba. Először Amyt kereste meg, és vele beszélgetett valamiről, majd hozzám jött.
- Heló – köszönt rám, úgy éreztem, erősen flörtölve. Nem köszöntem vissza, ő pedig közelebb jött hozzám. - Ha végeztél, nincs kedved átjönni?
- Dolgom van.
- Ott leszek, ha meggondolnád magad – s faképnél hagyott. Hihetetlen, mekkora ringyó ez a csaj… miután elment, Amyhez mentem.
- Nagyapád állított már fel ilyen sátrat?
- Nem tudom.
- Esküszöm, felakasztom egy sátorkaróra, ha nem higgad le. - Közelebb mentem a lányhoz, mert láttam, valamit keverget, de mivel háttal állt nekem, nem tudtam, mit. - Az micsoda?
- Valeriana. Nyugtató kivonat. Adok belőle egy kicsit Ígéretnek, hogy lenyugodjon.
- Figyelj… Ashleyvel ne törődj. Nagyon elkényeztették. Te rendbe tudod hozni azt a lovat. - Nem mondott rá semmit, én pedig közelebb sétáltam hozzá, egészen a nyakához hajoltam, erősen kontrollálnom kellett magam, hogy ne csókoljam meg most azonnal. Vágytam rá, nagyon. Végül csak egy szimpla kérdést tettem fel – Nagyon megutálnál, ha nagyapád eltűnne?

Másnap, a nyílt napon Amy bemutatta, hogy tett csodát Ígérettel, a lóval, akit nem lehetett felnyergelni, ám Ashley anyja megvádolta, hogy szerinte a ló be van nyugtatózva. Felkérte, hogy mutassa be a tudását az ő lován is, aki nem ugrik át az akadályok felett, még a mai nap, így nem sokkal később már egy tisztáson voltunk, ahol fából állítottunk össze egy akadályt Jackkel. Első próbálkozásra Amy leesett, mert a ló megállt az akadály előtt. Megrémülve rohantam hozzá.
- Amy, jól vagy?
- Semmi bajom.
Második próbálkozásra a ló ismételten megállt, ám Amy ezúttal fent maradt a lovon. Ekkor mindenkit hátrébb küldött, mondván az emberektől fél a ló, nem az ugrástól. És igaza volt. Ahogy mindenki három lépéssel hátrébb ment, a ló átsuhant az akadály felett.
Ezt otthon, Heartlanden természetesen megünnepeltük, hatalmas grillpartit csaptunk. Amy pedig… fenségesen nézett ki az új ruhájában.
- Ashley anyja nem semmi, igaz? - kezdeményeztem beszélgetést vele.
- Igen… anya nem engedett át hozzá. Kérdezhetek valamit?
- Persze.
- Ha szerinted Ashley csak egy elkényeztetett majom, ahogy mondtad, miért vitted el azon a vacak motoron?
- Még hogy vacak… Amy, az egy Ducati! A kedvenc motorom. Egy 1100-as Ducati MultiStrada! Muszáj volt kipróbálnom.
- Értem… nem tudtam.
- Tegyél egy kis Valerianat a burgeredbe, hogy te is lenyugodj. Te… féltékeny voltál?
- Mi? Neeem! - a heves tagadására elmosolyodtam. Szó, mi szó, jól esett, hogy féltékeny volt Ashleyre, ezek szerint – bár magának is fél bevallani –, érezhet irántam valamit.
- Jösz táncolni, Ty? - rohantam hozzám Mallory. - Megígérted. Nem mintha az ígéreted bármit is érne… - Kézen fogtam a kislányt, és felrohantunk a színpadra, gyorsan letáncoltunk egy rövidebb számot. Utána az istállóba igyekeztem, ahol egy ismeretlen férfit vettem észre, aki Pegazust simogatta.
- Jó estét! Segíthetek? - Kérdeztem.
- Csak… látogatóba jöttem. Szép ló. Amúgy hogy van? Hallottam, hogy betegeskedett.
- Sokat javult az állapota.
- Az jó. Nagyon jó. És te ki vagy?
- Ty Borden. Itt lakom.
- Valóban? És hol?
- Ott, fenn – mutattam a tetőtér felé.
- Szerencsés vagy. Nagyon örültem. - Jack jött be az istállóba, ám ahogy észrevették egymást a férfival, csak szótlanul néztek egymásra.
- Segíts Scottnak grillezni – küldött el Jack.
Visszamentem táncolni, egyedül. Amy Malloryval táncolt, én pedig csak néztem őt. Szívem szerint felkértem volna táncolni egy lassú szám alatt, de nem volt hozzá bátorságom.
 

Épp készülődtem a reggeli almozáshoz, mikor az istállóban találtam Jacket, Malloryt, valamint Amyt és egy barátnőjét – sötét bőre volt, és nagy, göndör, fekete haja.
- Hát, ti meg hová mentek? - kérdeztem őket.
- Lovagolni – válaszolt Amy. - Ő Ty, a barátnőm Soraya.
- Szia – köszöntem Sorayanak.
- Heló.
- Most jött vissza Montrealból – világosított fel Amy.
- Akkor nekem senki sem segít? Nyakig vagyok melóval… megint.
- Én segítek, Ty! - ajánlkozott Mallory.
- Azt hittem, te nem mész lócitrom közelébe, vagy még is? - kérdezte tőle Jack.

Délelőtt Lou keresett meg – Ty, kihoznád Fecskét?
- Miért, elviszik? Mikor dőlt el? - úgy volt, hogy még nem áll készen arra, hogy hazaszállítsák, ezért furcsálltam.
- Ma reggel.
- Amyt megkérdezted?
- Természetesen, úgyhogy hozhatod!
Felvezettem Fecskét, a sárga lovat a lószállítóra.

Miután Amy hazatért a tereplovaglásból, az istállóba jött. Benézett édesanyja irodájába, s kifelé jövet megbotlott egy földön fekvő nyeregben. Dühösen rám szólt – Ty, eltennéd onnan azt a nyerget?
- Nincs időm mindent a helyére tenni – szabadkoztam. - Kitakarítottam az összes istállót.
A lány épp banánt tördelt valamelyik ló ételébe – Mallory segített, nem?
- Mallory, persze… Soha be nem áll a szája. Még van három ló, akinek le kell mosni a patáját, még is hogy csináljak meg mindent?
- Mondjak valamit, Ty? Ez a dolgod. Ezért fizetünk.
Feldühített Amy viselkedése, elvégre én semmi olyat nem tettem, amivel ezt a bánásmódot kiérdemeltem volna, ő még is a torkomnak ugrott, ám kis idő elteltével megkeresett.
- Ne haragudj, kérlek. Nem akartalak megbántani. Csak már ezer éve nem láttam Sorayat, és… vacsora után segítek neked. - mikor látta, hogy nem foglalkozom vele, hozzátette – Megígérem. - Ám erre sem reagáltam semmit, mikor végre egyedül hagyott, kis időre…
- Hol van Fecske?
- Mrs. Ross ma délelőtt elvitte.
- Micsoda?
- Legalább egy lóval kevesebb – válaszoltam a lehető legnyugodtabb hangon. Miután Amy beszélt Louval, ismételten nekem esett.
- Miért adtad oda Fecskét? Tudtad, hogy nincs rendben!
- Tényleg? Honnan tudtam volna? Csak egy kisegítő vagyok…

Vacsoránál csak egykedvűen kotorásztam a húsos pitét, aminek ízét Mallory cipőtalphoz hasonlította. A Fleming lányok szokásukhoz híven megint veszekedni kezdtek, ezúttal azon, hogy Lou előre adott árajánlatot, holott Amy nem tudja, mikor végez egy lóval. Étkezés után mentem végezni a dolgomat, ugyanis még maradt bőven, mikor Amybe botlottam, aki a terasz padján üldögélt, fekete kutyáját simogatva.
- Megint pihenőt tartasz? Jó neked. - Megígérte, hogy vacsora után jön segíteni, ezért ugrottam neki. Felénk az ígéret szép szó, és be is tartják. Később mégis megjelent az istállóban.
- Intézem Spartant és Pegazust.
- Ne erőlködj – mondtam olyan higgadtan, ahogyan csak tudtam, miközben egy májsárga lovat ápoltam.
- Most meg mibajod?
- Neked mi bajod?
- Jól van! - kiabált rám – Ne haragudj fecske miatt. Az én hibám, nem a tiéd.
- Szerintem is.
- Hát… kösz.
- Te sem vagy tökéletes. Na és? Az edzéssel kapcsolatban… mire akarsz készülni?
- Díjugrató versenyre.
- Nagyapád azt mondta, te is visszamehetnél. Sokat versenyeztél?
- Régebben.
- És szeretnél?
- Igen. Nagyon.
- Én azt vallom, ha valami jól esik, csináld.
- Neked bejött ez a mottó…
Meglepődtem azon, hogy Amy így kimondta azt, amit érez. Tetszett, hogy ilyen elutasító velem, láttam benne a kihívást.
- Ez kedves – mondtam. - Na, és hol szoktál edzeni?
- A szomszédunkban van egy díjugrató lova… Soraya odáig van érte, és holnap szeretne kezdeni, de én nem biztos, hogy akarom.
- Miért nem?
- Nem tudom. Nem állok rá készen. Anya miatt. Vele edzettem, és most egyedül vagyok. Tudom, hülyeség.
- Nem. Szerintem próbáld meg. Azzal a lóval – mutattam Spartanre – hallom, elég nehéz sora volt. És ha szeret ugrani, pont jó lesz neked. Hidd el! - Spartan felnyihogott, közben bólogatott, mint aki megértette volna, amit mondtam -. Látod? Akarja. Ehhez nem kell különleges képesség.

Másnap reggel Jack fát pakoltatott velem, miközben Amy Spartannel foglalkozott. Nem akart felmenni a lószállítóra, ellenszegült neki. Amy elkezdte dörzsölgetni Spartan homlokát, én pedig csodálattal néztem rá, hogy így tud bánni egy ennyivel nagyobb állattal. Nagy mosollyal mentem el mellette. Azonban elcsíptem egy mondatot, ami lelombozta kedvemet. Amy nem tud edzeni menni Sorayaval, így le kell mondania a versenyről.
Kis idő elteltével motorra pattantam, és megindultam a nagyvilágnak – csodálatos ötletem támadt – fából építek díjugrató pályát Amynek és Spartannak. Épp Amyék mellett haladtam el, mikor láttam, hogy még mindig Spartannel próbálkozik, sikertelenül. A lószállító belsejében láttam, milyen sötét van.
- Nyisd ki az oldalsó ajtót. Nem csoda, hogy nem megy be. Olyan, mint egy börtöncella.
Kint a mezőn „szerencsémre” rámtalált Mallory, kérdezgette, mit csinálok, ám nem válaszoltam neki egy ideig, végül lerendeztem egy „Semmit” válasszal.
- De, csinálsz valamit. Segíthetek? Segíthetek? Igen?
- Jó, rendben, segíthetsz. Csak ne beszélj.
- Ezek szerint túl sokat beszélek? Csak mert szerintem nem. De ha még is, akkor azért, mert van mondanivalóm, nem úgy, mint aki azért hallgat, mert szerinte attól me…
- Ezt hagyd abba! Most! - parancsoltam rá.
- Rendben – szállt le a lováról – Jaj, lenne egy kérdésem. Mennyi pénzt kapsz Jacktől? - Nem válaszoltam a kérdésére, az ilyen dolgokhoz neki az égegyadta világon semmi köze.
Sok kínlódás árán, de összeállítottuk a pályát, s hazamentünk Amyért. Heartlanden kocsiba ültünk, s megindultunk a cél felé. Félúton furcsa dologra lettem figyelmes – egy számomra nagyon ismerős sportautó gurult be a farmra. Tudom, ki volt az. Az az ember, aki intézi, hogy hol lehetek ideiglenesen szabadlábon. Most dől el minden. Ha Jack úgy dönt, nem kér többet belőlem, költöznöm kell. Amint kiértünk, Amy csodálkozva nézett körbe.
- Ty nem is tudta, hogy kell összerakni! - próbált leégetni Mallory.
- De, megnéztem a neten! - mondtam büszkén.
- Az semmit nem ér! Én világosítottam fel, hogy hány ugrás legyen, milyen magasan, milyen messze…
- Úgy csináltam meg, hogy ugratni is tudj.
- Hogy Spartant ne kelljen szállítani – kontrázott Mallory. Ekkor már tudtam, hogy feleslegesen járt az a beszédes szája, mert Amy nem szerette volna ezt hallani. És milyen igazam volt!
- Ez… hihetetlen. Szóval szerinted nem tudnám szállítani Spartant? - nézett rám könnyező szemekkel.
- Nem tudom. Te értesz hozzá.
- Tényleg? - Végignézett ismét a pályán – Én nem így látom. Köszönöm – mondta dacosan.

Éjek éjén arra ébredtem, hogy valaki a nevemen szólítgat – Amy volt az.
- Mi az?
- Kelj fel!
- Mi történt?
- Gyere velem! Segítened kell nekem valamiben!
- Megőrültél? Éjszaka van.
- Ne csináld már, velem kell jönnöd. Igazad volt.
- Igen? Miben?
- Álmodtam valamit. Csak nem önmagam voltam, hanem Spartan.
- Te voltál Spartan? Na, figyelj…
- Már tudom, mit kell tennem!
- Jó, segítek. De akkor is őrült vagy. - Lassan felálltam az ágyamból, nyújtózkodtam egyet hosszan, s amint Amy meglátta a felsőtestem, becsapta maga mögött az ajtót. Amint felöltöztem, lent találkoztunk, a lószállítónál.
- Emlékszel? Azt mondtad, nyissak ki minden ajtót, mert olyan, mint egy börtöncella, és Spartan azért nem megy be. Igazad volt.
- Az nem lehet. Hogy egy segédmunkásnak igaza legyen? - kérdeztem csipkelődve.
- Jól van. Hagyjuk már! Spartan fél a lószállítótól, tudom, még nem heverte ki a balesetet. De talán, ha megmutatjuk neki, hogy ez nem egy csapda, és nem börtöncella, akkor leeht, hogy bemenne.

Kivilágosodott, és Jack hozzám indult, mikor épp Spartant simogattam – Amy társaságában…
- Ty… válthatnánk pár szót? Egyáltalán nem bánom, ha néha tartasz egy kis szünetet, de ha nem látom, hogy haladsz a munkával, akkor tudod, mi lesz. Nálam hamar betelik a pohár.
- Értem, semmi gond. Mit csináljak?
- Figyelj, nagyapa – szólt közbe Amy -. Most nem tud dolgozni.
- De tudok, Amy!
- Volt egy ötlete, hogy vegyük rá Spartant, hogy felmenjen a kocsira, és még segítenie kell.
- Rendben. Sok sikert hozzá. De mire visszaérek, legyen kész a kapu, és nem mondom meg, hogy az mikor lesz!
Amíg én a kerítést javítottam, Amy Spartannel törődött, sikerült neki felvezetnie a lószállítóra, majd onnan át a kifutóba.
- Sikerült – mondtam boldogan.
- Igen, hála a tanácsodnak. Bevált.
- Szóra sem érdemes.
- Jó érzéked van a lovakhoz. Megtanulhatnál lovagolni. - Felnevettem a kijelentésén.
- Kösz, nem. Maradok a motornál, az után nem kell takarítani.

Délután megkerestem Jacket, akire a konyhaasztalnál ülve, újságot olvasva, és egy tollat pörgetve találtam rá. - Jó napot. - köszöntem.
- Szervusz.
- Nézze, tudom, hogy nem voltam éppen… a legmegbízhatóbb ember, és… tudom, hogy sokszor mérges volt rám, de…
- Nyugodj meg – emeli fel a lapot, amit a javítóintézetből érkező ember hozott – Aláírtam. Lehet, hogy őrültség. Mehetsz vissza dolgozni.
Miután minden munkámmal végeztem, és a nap már lemenőben volt, Jackkel autóba ültünk, s megindultunk a saját magam által épített díjugrató pálya felé.
- Ez meg hogy került ide? - kérdezte Jack. - Te csináltad? - megrándítottam a vállam, s visszamosolyogtam Amyre – Ki hitte volna.

Épp a javítóintézetből indultam Heartland farmra sötétkék platós terepjárómmal, platóján a régi típusú szintén kék motorommal, hangosan hallgatva a zenét, mikor két lovasra lettem figyelmes, ezért lassítottam. No persze nem azért, mert nem akartam a lovakat megijeszteni, csak szemügyre vettem a lovasokat – két lányt. Egyikük hosszú szőke, másikuk sötétbőrű, fekete göndör hajú lány volt. Később meglepetésemre Heartlanden találkoztam a szőkével, felém vágtázott, épp, hogy megállt előttem, s nem jött nekem.
- Hé, vigyázz már, mit csinálsz? - förmedtem rá az ijedtségtől, és a dühtől.
- Ki az az idióta, aki teherautóval száguldozik lovak között? - szólt vissza, nem kis határozottsággal, a lova hátáról lenézve rám, flegmán.
- Örülök, hogy találkoztunk – ekkor méregetőn körözni kezdett körülöttem fakó lovával. - A nevem Ty.
- Miért jöttél ide?
- Dolgozni. - Ekkor rágyújtottam egy cigarettára, épp, hogy egyszer beleszívtam, mikor a szőke lány ismét rámkiabált.
- Itt tilos dohányozni!
- Mindegy… Amúgy egy nő vett fel… valami – elővettem farmerzsebemből a cetlit, amin a nő neve volt – Marion.
- Az anyám.
- Ő is ilyen kedves?
- Nemrég halt meg… autóbalesetben. - Bűnbánóan néztem rá, megbántam, amit előbb kérdeztem, de nem kértem bocsánatot.

Később egy idős úr – bizonyos Jack Bartlett – vezetett fel az istálló tetőterére. Minden poros volt, szakadt, egérrágta rongyok hevertek a földön szerteszét.
- Ez lesz a lakásod.
- Hát… ez nem egy lakosztály. - Ledobtam kék útitáskámat és gitáromat a rozoga ágyamra. - De legalább az ablakon nincs rács. Szerintem megteszi. Na és – fordultam Jack felé – mi a helyzet a csajokkal?
- Az unokáimra gondolsz?
- Ők az unokái? - Jack bólintott – Öh… nem gondoltam volna, hogy már unokái vannak.
- Velük kapcsolatban az a szabály, hogy mindig tartasz 10 lépés távolságot. Azt a testrészedet, ami közelebb kerül, levágom.

Vacsoránál egy asztalnál ültem a családdal – Jackel, valamint a két unokájával.
- Miféle hely ez a birtok? - kérdeztem.
- Ez a birtok a családomé, már 6 generáció óta. Régebben marhákat tartottunk.
- Igen, akkor még volt haszna a farmnak – mondta enyhén felháborodott hangnemben az idősebb unoka.
- Anya szerint vannak fontosabb dolgok is a pénznél – szállt szembe vele a szőke, fiatalabb lány.
- Miután kiskorunkban apa elhagyta őt, menedéket nyújtott a lovaknak – fordult felém a fekete hajú.
- Add ide a krumplit! - szólított fel Jack, azt hiszem, azért, hogy jelezze, elég a családi perpatvarból, ám a két testvér között tovább folyt a vita. A szőke kiscsaj felvilágosított, hogy az anyja lóagyturkász volt, vagy mi a szösz. Pszichiáter lovaknak… a vita kiabálásig fajult, mikor a fiatalabbik felállt az asztaltól, s elsietett.

A nap folyamán Jack befogott dolgozni – istállót kellett takarítani.
- A lóbiznisz egyszerű. Előbb beadagolod a takarmányt, és azt hiszem elég világos, hogy mi jön ki belőle a végén.
- Azt hiszem, ezzel végeztem – néztem be elégedetten a kitakarított bokszba.
- Tudod, az a szép a vidéki munkában, hogy sosincs vége.
- Mindet takarítsam ki?
- Igen. És holnap kezdheted előről.
Megindultam a következő boksz felé, mikor a fekete – állítólag új – ló elkezdett ágaskodni és nyihogni. Ijedten ugrottam hátrébb két lépést.
- Őt kihagyhatod.
- Vao… Mi baja?
- Azt majd Amy kideríti – tehát a fiatalabb unoka neve Amy.
- És mit kezd majd vele?
- Helyreteszi, ha tudja.
- Akkor elment az esze…

Éjjel, mikor már minden munkámat elvégeztem, beültem egy kis félreeső „lyukba” az egyik boksz mellett, elővettem gitáromat, és játszani kezdtem rajta, mikor hirtelen Amyre figyeltem fel.
- Jól gitározol.
- Viccelsz? Ez semmi.
- Esetleg vehetnél pár órát.
- Én? Órát? A gitárt kártyán nyertem egy fickótól, aki leszúrta a saját apját. Vegyek órát? Persze, hol jelentkezzem?
- Jól van, értem. Csak bejöttem megnézni a lovakat. Egyébként… tényleg nem vagy jó – megindult kifelé az istállóból, mikor utána szóltam.
- Hé, várj! Mit csinálsz azzal az őrült lóval?
- Spartannel?
- Nagyapád azt mondta, rendbehozod.
- Igen, de… nem tudom, van-e hozzá adottságom.
- Esetleg vehetnél pár órát – elmosolyodtam. - Mert tenni kéne valamit. Nem lehet folyton bezárva tartani.

Másnap reggel Lout és Jacket láttam az ablakból figyelni Amyt, s csatlakoztam hozzájuk. Amy hajtotta a lovat a karámban.
- Most mit csinál? - kérdeztem.
- Próbálja felzárkóztatni a lovat. Ha elég sokáig hajtja a karámban, megérti, ki a főnök.
- És mi lesz, ha mégsem?
- Addig kell csinálni, amíg megérti. Vár a munka!
- Mi lesz a reggelivel?
- Ha ágyba kéred a reggelit, aludj a konyhában.

Éjjel Amy elment egy medencés bulira, és úgy éreztem, nekem is ott a helyem, elvégre már itt lakom én is. Utána mentem. Amint benyitottam, Amyt rögtön megpillantottam, egy másik fickó társaságában. Néhány pillanatig egymás szemét néztük, mígnem hozzám lépett egy szőke cicababa, bikiniben.
- Nem vagy szomjas? - udvariasan visszautasítottam a kínálást, és csak leültem egy üres padra, onnan figyeltem Amyt, ám a szőke liba itt is megtalált, a nyakamat kezdte nyalogatni, én pedig hiába húzódtam el tőle, nem esett le neki a tantusz. Ekkor Amy kiabálására lettem figyelmes, a fiú, akivel láttam, elég erőteljesen nyomult rá. Nekem sem kellett több, határozottan megindultam felé, és gyomrába vágtam öklömet.
- Jól vagy? - kérdeztem Amyt.
- Nem, nem vagyok jól! Mi ütött beléd? - majd idegesen kapta fel kabátját, s rohant ki az ajtón. A szőke csaj ismét megtalált.
- Úgy látszik, hiába játszottad el a nagy hőst…
Ám én ott hagytam, és megindultam Amy után, hazafelé. Az országúton rátaláltam.
- Szép este egy kis sétához. Amúgy irigyellek. Távol, a zajos külvilágtól, és előtted az országút. Hajnalra haza is érsz, ha addig nem fagysz halálra. Jól van, ne haragudj – kértem bocsánatot – azt hittem, a srác bántani akar, és elvesztettem az agyamat.
- Van fűtés a kocsiban? - kérdezte. Nem, nem volt fűtés…
- Elméletileg van – hazudtam, majd miután beült mellém, helyesbítettem – de nem biztos, hogy működik.

Amint hazaértünk, rájöttem, hogy hatalmas bajban vagyok, ám rögtön felugrottam segíteni Jacknek, Lounak, és egy ismeretlen férfinak szénát pakolni.
- Elkéstél. Hol a pokolban voltál?
- Elárulná, hogy mi a baja?
- Kiadtam neked a munkát, és nem végezted el. Egyébként – mutatott Amyre –, mit mondtam az unokáimról?
- Mindegy… már itt sem vagyok – s dühösen leugrottam a tetőtérről. Másnap reggel dühösen pakoltam fel a cuccaimat kocsim platójára, mikor Jack jelent meg mellettem.
- Ha rajtam múlna, addig rúgnám a seggedet, amíg négykézláb el nem másznál Montanáig. De…
- De mi? Mit akar?
- Azt, hogy fogd meg ezt a lapátot – nyújtotta felém.
- Miért kéne azt tennem?
- Mert kitakarítjuk az istállót.
- És… mi lesz a reggelivel? - Kérdeztem viccelődve, mire Jack megveregette a vállamat, és nevetve otthagyott.